Biztosan mindenki találkozott már úgynevezett színkörökkel, amiken az alapszíneket és egymáshoz való viszonyukat ábrázoljuk, ha máskor nem, általános iskolában a rajzórán.

A színkör alapjai a piros, sárga és kék színek, létrejöttét Sir Isaac Newtonnak köszönhetjük, aki 1666-ban vetette papírra az első ilyet. Azóta ez a művészetek alapját képezi, tudósok és művészek tanulmányozták és fejlesztettek ki számos újabb variációját. Ezek közötti különbségek örök vita tárgyát képezik soraikban.

Köztudott, a szín a fénysugár által megvilágított felületek visszatükröződése által jut el a szemünkig. Az emberi szem minimum 10 000, de gyakorlott szem akár 40 000 féle színt megkülönböztetésére is képes.

A tiszta színeknek nevezzük a következőket: piros, sárga, zöld, kék, fekete és fehér. A színkör egyik oldalán találhatóak a meleg színek (vörös, narancs, sárga), a másik oldalon a hideg színek (zöld, kék, ibolya). A meleg színek élénkek és izgalmasak, a hideg színekkel nyugalmat, békét lehet kifejezni. Bármely szín legvilágosabb árnyalata a fehér, a legsötétebb a fekete, legszínesebb pedig az alapszín. Különböző tónusokat kapunk, ha az alapszínhez fekete, vagy fehér színt keverünk. A világosabb tónusok finom harmóniát eredményezhetnek, a sötétebb tónusokkal drámaibb hatást érhetünk el. Semlegesnek azokat a színeket nevezzük, amelyeknek nincs színezete, tehát a fehér, a fekete és a szürke. Ezekkel a színekkel igen finoman összeköthetjük az eltérő színkarakterű részleteket.

Minden színnek van egy kiegészítő, komplementer színe, amely a színkörön vele szemben helyezkedik el (piros-zöld, sárga-kék, lilásvörös-sárgászöld, narancsvörös-kékeszöld, sárgásnarancs-liláskék).
A harmónia fogalmát úgy határozhatjuk meg, hogy valamilyen dolgok kellemes összetétele, legyenek az zene, költészet, szín, vagy akár gyümölcsfagylalt. Vizuális értelemben a harmónia valami olyasmi, ami kellemes a szemnek. Megfogja a szemlélőt, belső elégedettséget okoz, egyensúlyt teremt a látványban. Ha valami nem harmonikus, akkor az vagy unalmas, vagy kaotikus. Lehet valami olyan extrém mértékben harmonikus is, hogy nem fogja meg a szemlélőt, mert az emberi agy elutasít egy bizonyos szint alatti stimulációkat. A másik véglet, amikor valami annyira nem harmonikus, kaotikus, hogy a szemlélő nem tud ránézni. Az agy szintén elutasít minden olyasmit, amit nem tud értemezni. A vizuális feladat esetében is logikus struktúrát kell létrehoznunk, a színharmónia célja a vizuális élmény és rend. Összegezve mondhatjuk, hogy az extrém egységesség, egyszerűség szegényességhez, érdektelenséghez, az extrém komplexitás, bonyolultság pedig ellenszenvhez vezet. A harmónia egy dinamikus egynsúly a kettő közt.

A színharmónia részben szubjektív, részben függ az adott kor kultúrájától. Számos színharmónia-elmélet kiindulópontja, hogy a huzamosabb ideig szemlélt zöld felület után vörös utókép keletkezik. Vagyis az emberi szem automatikusan kísérletet tesz a színhatások egyensúlyának létrehozására. A sötét-világos, a hideg-meleg, a komplementer színek párban ellentét (kontraszt)-harmóniát alkotnak. A hideg-meleg ellentét akkor érvényesül igazán, ha az egyik túlsúlyban van. Például egy hideg szürkéskékre festett szobában remekül mutathat egy meleg narancsszínű ülőgarnitúra. A nagyobb mennyiségben jelen lévő szín dominál, de a mellette szereplő kisebb mennyiségű ellenpár erősítheti a hatást, melegíthet, hűthet, világosíthat, sötétíthet. Több szín azonos világosságú-telítettségi sorát vagy egyetlen színnek különböző világosságú és telítettségi sorát "skálaszerű harmóniának" tekintjük. Ez utóbbira látunk egyszerűen kivitelezhető példát a 3. ábrán. A gyakorlottabb festők tudatosan használják a diszharmóniát is, ami szinte sohasem kelt közömbös hatást. A vibrálást, feszültséget a színkörön egymáshoz közelálló színek, például: lila-kék, vörös-sárga szín-párjai alkotják. Az alábbi ábrákon pár tipikus eset látható.

A tradicionális színelméletben ez a három alapszín, piros, sárga és kék, melyeket nem lehet semmilyen más színek keverékeként előállítani. Minden más szín ennek a háromnak valamilyen elegye.

Ha az alapszíneket keverjük, akkor a fenti (másodlagos) színeket kapjuk meg. (Zöld, narancs, lila)

A másodlagos színekből kevehetjük ki a harmadlagos színeket. (sárga-narancs, piros-narancs, piros-lila, kék-lila, kék-zöld, sárga zöld)

Néhány színharmonikus példa:

Analóg színek azok a színek, amelyek érintik egymást színpalettán, olyanok mint sárga-zöld, sárga, sárga-narancs. Az ilyen jellegű harmóniákon legtöbbször az egyik szín dominál.

Komplemens színek azok, amelyek a színkeréken egymással szemben helyezlednek el, mint a piros és a zöld, a piros-lila és a sárga-zöld. A fenti ábrán több sárga-zöld és több piros-lila árnyalat található meg az orchidea színeiben. Ezek az ellentétes színek az erős kontraszton kersztül harmonizálnak.

A természet is tökéletes forrása színharmóniáknak. A képen piros, sárga és zöld alkotnak harmonikus mintát attól függetlenül, hogy beleillenek-e más formulákba.

Arra is figyelnünk kell, hogy a színek hogyan viselkednek más színekkel, hátterekkel formákkal, de ennek részletes tárgyalása már komplex színharmóniai kérdés, amibe most nem megyünk bele. Az fenti képen ugyananazt a piros négyzetet láthatjuk különböző hátterekkel. Figyeljük meg mennyivel tompább fehér háttérel mint feketével. Naranccsal teljesen élettelennek tűnik, míg kékeszöld alapon szinte vibrál.

Figurafestés szempontjából fontos megemlíteni még néhány dolgot az általánosságokon felül. Egy színt komplemens színével keverve, tehát például pirosat és zöldet, sötétítjük azt, azaz kis mennyiségű zöldet adva piroshoz, sötétebb pirosat fogunk kapni, mivel nem teszünk mást, mint a három alapszínt keverjük, ami így a feketéhez közeledik.

Analóg harmóniák (tehát a színkörön egymás mellett levő színek, ld. első példa) használhatóak jól blendingeléshez, mivel ezek természetes módon folynak egymásba.

Érdemes tudni azt is, hogy ha komplemens színeket veszünk, az egyikhez feketét, a másikhoz fehéret keverünk, akkor úgynevezett disszonáns színeket kapunk, melyek erős kontrasztot alkotnak egymással. Ilyenek jó választás lehetnek, ha mondjuk egy kabát szegélyét akarjuk kontrasztosan kiemelni.

Bár meglehetősen sok festékféle létezik, ne korlátozzuk magunkat az előregyártott árnyalatok használatra. Sok, egyébként önmagát haladónak tituláló festőnek van problémája a színek keverésével, ami valószinüleg mindössze a gyakorlatlanságból adódik. A modern akrilfestékek minden probléma nélkül keverhetőek, és az esetek többségében kevernünk is kell őket a megfelelő hatás eléréséhez. Sokan azonban csak a színek világosítására vagy sötétítésére használják, azon belül is feketét vagy fehéret kevernek egy adott színhez. Vannak színek ahol ez működik, de a legtöbb esetben ez kellemetlen árnyalatokar eredményez. Fehérrel kevert színek pasztelles vagy meszes hatást keltenek, feketével kevertek tompák, koszosak lesznek. A világosítás titka a használt színben rejlik. Világosabb árnyalathoz ne csupán világosabb színt használjuk, hanem olyat keressünk amely élénkebbé, intenzívebbé teszi, sötétítés esetében pedig ne egyszerűen sötétebbet vegyünk, hanem olyat, amelyik mélyebb és intenzívebb. Néhány tipp bizonyos színek viselkedéséről:

Szürke: Vigyázzunk, hogy ha fehéret adunk feketéhez, akkor egy meglehetősen hideg, természetellenes szürkét kapunk. Adjunk a mixhez egy kicsit valamilyen középbarnából, vagy piros és zöld egyenlő keverékéből és a szürke sokkal melegebb, természetesebb lesz.
Kékeket érdemes világosabb kékkel világosítani és sötétebb kékkel sötétíteni, ha tudjuk, mert a fekete és fehér keverésével a fent említett nemkívánatos hatások léphetnek fel.
Pirosat jól lehet valamilyen erőteljes zölddel sötétíteni. Egy kis mintán próbáljuk ki milyen lesz a keverék, mert egészen kis mennyiségű zöld is jól sötétít. Használhatunk vörösesbarnákat is, mint a GW Dark Flesh, de ez eltolja a pirosat a barna irányába. Red Gore-t lehet jól sötétíteni feketével, de más pirosak barnává válnak tőle. Világosítani nehezebb, a fehértől rózsaszín lesz, a sárgától narancssárga, a kettőtől együtt még rosszabb. Itt is érdemes világosabb pirossal kezdeni, de jók a narancsszínek vagy a sárga is, csak óvatosan bánjunk velük.
Zöldek a kékekhez hasonlóak sötétítés szempontjából, világosítani azonban elég könnyű őket. Fehérrel, sárgával vagy szürkével keverve is jó árnyalatokat kapunk.
Barnákkal elővigyázatosnak kell lenni. A vöröses barnák jól viselkednek sötétebb vörösesbarnákkal vagy sárgásbarnákkal, de fehérrel rózsaszín felé hajlanak. Sárgásbarnák fehérrel világosíthatóak, sötétebb vörösesbarnával sötétíthetőek, szürkével viszont zöldesek lesznek. Természetes barnákat világosszürkével lehet világosítani.

forrás: www.inkvizitor.hu